4. Fejezet - Kipirosodott az arcom.

Hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, végül eszembe jutott valami értelmes. Hátat fordítottam és lementem a lépcsőn.

- Ne mondj semmit! - néztem féloldalasan Zsóra, akin láttam, hogy épp mondott volna valamit.

- Jó, jó – nevetett.

Az infó teremben a fiúk már nagyban gépeztek.

- Tanárnő lehet internetezni? - kérdezete Andris. Mondjuk nem tudom, miért, mert már facebook-ozott.

- Nem, csak, ha feladatokkkal végeztetek. Kérlek Dávid és Andris addig lépjetek ki.

- Rendben – válaszolták egyszerre és letették az ablakokat az asztalra.

Az utolsó pillanatban Réka, Kinga és Kata esett be az ajtón.

- Elnézést – surrantak a helyükre.

A feladatok megint az Exel táblázattal kapcsolatban voltak. Jövő héten még jegyet is kapunk rá. - Mit csinálsz? - nézett át a gépemre Virág, miután végeztem a feladatokkal.

- Csak Facebook, meg We Heart It. Te?

- Én képeket nézek, amit felteszek majd és valamelyiket pedig majd lerajzolom.

- Az jó – bólogattam. Virág visszafordult a géphez és nagyban ütögette a Google-ba, hogy "szép képek".

Az infó gyorsan eltelt én pedig vissza slisszoltam a terembe.

Zsófi Sophieval jött be nevetve.

- Ez már nevtséges – ült fel az asztalra Zsó.

- Mi? - próbáltam normális maradni, ő csak legyintett és elkezdett olvasni.

Sophiara néztem, aki azzal a tipikus nézéssel nézett.

- Mi az? - kérdeztem félve.

- Semmi – persze, ezt úgy mondta, hogy rögtön tudtam, valamit jelent.

- Csak? - próbálkoztam.

- Mi csak?

- Tudom, hogy valamire gondolsz – vigyorogtam.

- Jajj Panni, már mosolyogni sem lehet? - azzal element a helyére.

Álatalában ilyenkor ebédelni mennénk, de most az ofő megkért minket, hogy jöjjünk egy kicsit vissza.

Remélem az osztálykirándulásról lesz szó vagy a ballagásról.

Pár perc múlva belépett Ági néni, az osztályfőnökünk.

- Kérlek Titeket, hogy legyetek csendebbek, mert kevés az idő, de sok a megbeszélni való. Mindenki itt van?

- Nem. Zsombor már lement enni – szólalt meg Kinga.

- Remek. Na mindegy. Szóval jövő hét után érkezik a kislány Kanadából. Gondoltam valakire, hogy ki mellé üljön. Vagy Kinga vagy Kata.

- Kata – vágta rá mosolyogva Kinga.

- Köszi – mosolygott rá.

- Kata, jó? - kérdezte gyorsan Ági néni és közben kétszer az órájára nézett.

- Igen, persze – bólogatott gyorsan – és hová fogunk ülni?

- Peti majd átül Rita mellé. Most viszont megyek, mert nekem kell ebédeltetni, úgyhogy Zsombi feleslegesen ment le.

Nevettünk egy jót majd leindultunk.

Jó nagy tömeg fogadott.

Zsombi elől, mi hátul a hetedikesekkel.

Az a kiabálás, lökdösődés valami elképeszető.

Beletelt negyed órába mire bejutottunk az ebédlőbe.

És valami furcsa dolgot láttam meg. Dávid az ebédlőben. Ez nem is lett volna olyan nagy dolog, ha be lenne fizetve.

- Panni nem mész? - kérdezte Zsó.

- Dávid mit keres itt? - indultam el lassan.

- Mondjuk ide jár?

- Jaj, de az ebédlőbe? Nem hinném...

- Akkor eltévedt és szólj neki, hogy ne egye meg más ebédjét – nevetett és megelőzött. Én csak ott álltam végül ketten nekem jöttek és újból elindultam.

Beálltam a sorba, amikor Kata felém fordult.

- Héé Panni hová üljünk? - mosolygott.

- Ahol van hely és ...

- Rendben, szóval ahol van hely – vágott a szavamba és elindult Dávidék felé.

- Úristen – suttogtam.

- Baj van? - kérdezte Sophia.

- Az lesz – és elindultam az asztalok felé.

Persze a lányok úgy ültek le, hogy sréhen szembe ült velem Ő.

- Panni oda adnád a vizet? - kérte Kata.

- Igen – sajnos bal kéz felől volt,  kicsit messzebb, így fel kellett állnom.

Miközben elvettem Dávid elől a kancsót felnézett.

- Szia!

- Hali – és már el is mentem – Tessék – nyújtottam át Katának.

- Köszi – vigyorgott – ugye vissza köszöntél neki?

- Még szép – motyogtam.

Mire visszaültem a helyemre kipirosodott az arcom.

- Panni! - szólított meg...