5. Fejezet - Csak érdekelt.

- Panni! - szólított meg Máté.

- Igen? – fordultam felé.

- Oda adnád a kenyeret is? – mosolygott szemtelenül.

- Bocs, de nem érek el odáig – grimaszoltam egyet és elkezdtem enni. Hallottam, ahogy nevetett egyet, felállt és elvette a kenyeret.

- Minden esetre te közelebb lettél volna – ült vissza.

Az ebédet most nem igazán tudtam élvezni, inkább gyorsan bekanalaztam az egészet és kimentem.

Visszamentem az osztályba, hogy összeszedjem a cuccaimat.

Amikor becsuktam az ajtót hallottam egy nagy puffanást. Két teremmel arrébb valaki összetört valamit, majd nagy nevetés követte.

A portán leadtam a kulcsot és haza indultam. Kint jó idő volt, kezdett beköszönteni a nyár. Busz helyett metróval mentem, azzal gyorsabban otthon vagyok. A nap további részben elmentem zongorára, ahol a tanár megint elkezdte, hogy nem akarom, hogy jól menjenek a darabok, pedig egy mű olyan, mint egy virág. Folyamatosan gondozni kell, míg a végén kinyílik és gyönyörű lesz…

Szombaton elmentünk vásárolni, vasárnap templomba mentünk és tanultam. Izgalmas egy hétvégém volt.

És most egy újabb hét kezdete. Reggel, megint álmosan kelek, olyan mintha tegnap is hétköznap lett volna.

A reggelit félkómásan fogyasztom el. Elindulásom után rögtön zenét hallgatok és elmerülök a gondolataiban.

A metrón szokás szerint sokan vannak és lökdösődnek a szabad helyekért. Hétfő révén majd’ leszakad a hátam, de állva kihúzom a pár megállót. Mára nem beszéltünk meg találkozót Zsófival, így a mozgólépcsők felé veszem az irányt. A sétáló utcákon végig megyek és megpillantok pár ismerős arcot, de úgy megyünk el egymás mellett, mintha soha nem találkoztunk volna.

Miután ma hétfő van, imával kezdjük a hetet, így 7:20-kor, azaz 10 perccel előbb felmehetünk a termekbe. Az aulában az alsós gyerekek szülei utolsó puszijukat adják a gyereküknek, miközben folyton ugyan azt mondják: „Légy jó.” „Tanítás után jövök!”

A terembe beérve látom, hogy Sophia a táskájából pakol ki. Attila az asztalon ülve a széket ütögeti. Zsombi és Peti zenélnek. Kinga, Réka és Rita egy csoportba verődve beszélgetnek, hozzájuk pedig Fanni csatlakozott és Krisz, meg Csabi. Ők egyel alattunk járnak.

- Szia! – köszönnek páran, mire visszaköszönök.

A padomnál látom, hogy Dávid már megérkezett, a cuccát már kipakolta.

- Szia! – jött oda Sophia.

- Szia! Mi újság? – mosolyogtam Sophiára.

- Semmi, veled?

- Semmi, nem igazán történt semmi a hétvégén.

Lassan megérkezett Barnabás és Virág is. Legutoljára meg Zsó.

- Emberek! Lefelé! – kiabált Kinga.

- Ne a fülembe, jó?? – simogatta a fülét Zoli.

- Nem tehetek róla, hogy folyamatosan a közelemben vagy, jó? – vágott vissza Kinga, azzal kiment a teremből. Fanni nevetgélve ment ki Krisszel és Csabival.

Kata és Máté valamit néztek még a matek könyvben, majd ők is kimentek. Utánuk rögtön mi mentünk. Virág, Zsó, Sophia és én.

A folyosón kilépve rögtön megláttam Dávidékat. Mármint, nem az osztálytársunkat. Már az Ő osztályuk egy része is kint volt. Mivel Ők gimisek külön imáznak. Nekem az elsőn van, neki a másodikon.

Az első emeleten is szép számmal voltak már kint. Az ötödikesek és hatodikosok már beálltak a helyükre. Most a hatodik bések csinálják az imát.

***

Már öt perce becsengettek, de még mindig nem jött a matek tanár.

- Talán beteg! – csillant fel Peti szeme.

- Hülye – nevetett Máté – ott volt az imánál.

Már épp megszólalt volna Dávid, amikor megjött Eszter tanárnő.

- Elnézést Drágaságaim, de megint rossz osztályba mentem - sietett a tanári asztalhoz. – Kérlek Andris, csukd be az ajtót.

A jelentés után mindenki helyet foglalt és megpróbált figyelni.

***

Kicsöngetés után még öt perccel tovább tartott az óra. Kövi biosz. Huuu. Gyorsan átnézem, bár felesleges, feleltetés úgy sem lesz.

Pontban 9:00-kor csöngettek a tanár meg félelmetesen pontosan érkezett. Helyet foglaltunk és lélegzet visszafojtva vártuk, mit fogunk csinálni. Végül folytattuk az anyagot, de nem igazán haladtunk, mivel hátráltattuk a tanárt a tűrhetetlen magatartásunkkal. Mosolyogtunk és bambán néztünk, amiért ránk szólt. Mindegy, azért kicsit haladtunk.

A föci jó hangulatban telt, mint mindig. Az óra már nagyban tartott, amikor kopogtak. Egyszerre fordultunk oda.

- Jöhet - kiabált bizonytalanul Andris és Peti.

És belépett… Dávid.

- Ez komoly? – kérdeztem magamban.

- Hová tegyem? – mutatott Dávid a laptopra.

- Panniék mögé – mutatott Bella tanárnő mögém.

Dávid csak félem nézett majd hanyagul oda lépett és letette.

- A többi része?

- Mindjárt hozzuk – ment ki a teremből.

- Többes számban? – ijedtem meg. De hangosan.

- Nyugi, nem valami jó nyelvtanból, biztos csak elrontotta – vigyorgott Zsó.

Na persze, elrontotta? Ő meg még két ember jött be. Márk és Áron.

- Köszönöm fiúk. Azt is oda hátra tegyétek.

Miután lepakoltak kivonultak a teremből. Kicsit sokkolódtam, ugyanis, amíg letették a cuccokat, hallottam, amint Dávid mond valamit.

- Remélem, megint jössz majd ebédelni.

Azt hittem összeesek.

- Hé, minden oké? – lökött meg Dávid, mármint az osztálytársam.

- Nem – ráztam meg a fejemet bambán.

Semmit nem fogtam fel, amit a tanár mondott.

- Mi történt? – fordult hátra Zsó óra végén.

- Szerintem Dávid mondott valamit.

- És?

- Nekem.

- Mit? – csillant fel a szeme.

- Hogy reméli, megint ebédelek.

- Aszta, és? Ebédelsz? – szerintem extázisba esett.

- Igen – hátráltam – nem fogom ott hagyni az ebédet, mert Dávid is ott lesz.

Pár órával később már az ebédlőhöz siettem. Mielőtt még valaki félre értené, nem azért siettem, hogy Dávidot láthassam, hanem, mert mindig gyorsan nagy sor lesz az ebédlő előtt és mivel még lesz, egy németem sietnem kell. Szerencsére Andris már rég leért, így ’ Bocsi, az osztálytársa vagyok.’ szöveggel beálltam „pár” ember elé, akik szúrós szemekkel jutalmaztak.

Mikor beengedtek elvettem a tálcát és beálltam a sorba. Mikor körbe néztem észrevettem Dávidékat, akik pont akkor ültek le az asztalukhoz.

- Na? Hova ülünk? – nézett körbe Kinga.

- Szerintem ott hátul lesz még annyi hely – mosolygott Rita.

Kata már előttem elindult hátra. Próbáltam elkerülni Dávidék tekintetét.

Most távolabb ültem le. Legalább is eredetileg.

- Panni arrébb ülnél kettővel, hogy Virág és Réka is ide férhessen? – nézett rám kutyaszemekkel Rita és Kinga.

- Muszáj? – néztem rájuk szenvedően. Ők csak bólogattam.

Nagy nehezen feltápászkodtam és leültem Dáviddal szemben…

- Szia! – köszönt.

- Hali… - remek ez az ebédszünet is jól fog eltelni.

- Panni nem akarod elérni, hogy nekünk is felpontozzák, a töri versenyünket? – kérdezte Dávid, az osztálytársam.

- Amennyiben igazságtalanul pontozták le, segíthetek, de nem hinném, hogy nálatok ilyen probléma állna fönn, mint nálam.

- Neked könnyű! Ott a nagymamád!

- Aki csak a helyesírási hibáimat javítja ki… - vigyorogtam rá.

- Mindegy, szóval, akkor nem segítesz?

- Igazságtalanul vonták le?

- Háát, nem, vagyis nem néztem utána, de…

- Igazságos volt – szólt közbe Kata.

- Honnan tudod? – hőkölt hátra.

- Mert rólatok van szó – fejeztem be. Ezen mindenki nevetett.

Az ebéd végül jól telt, már épp felálltam volna, amikor Dávid szólt.

- Ma hét órád van?

- Igen. Miért?

- Csak érdekelt – mosolygott.