- Jó reggelt! – keltegetett a nagymamám.
- Mmm, ne már! Csak 5 percet még… -
nyöszörögtem a paplan alatt.
- Fél hét múlott 5 perccel, nincs tovább
alvás! – pár másod percig még az ágy mellett állt, majd újra elkezdte – Ne
csináld már megint! Minden nap itt kell állnom és… - inkább föl kelek, mint,
hogy újra elmondja, azt, amit tegnap, meg tegnapelőtt meg az előtt.
Kikászálódtam az ágyból, majd a köntöst
felvéve a középső szobán át slattyogva eljutottam a konyhába. Minden elő volt
készítve. Narancs lé a pohárban, 4 szelet kalács megkenve. A tesóm, már nagyban
evett, amikor én is leültem az asztalhoz.
- Jó reggelt! - köszönt
- Neked is! – válaszoltam vissza halkan.
Ima után elkezdtem enni, közben kétszer
ki ejtettem a kezemből a reggelit, olyan álmos voltam. A narancslevet lassan
ittam, soha nem szeretem egyszerre meginni. Száraz lesz különben a kalács. Ahhoz
képest, hogy később kezdtem el enni, hamarabb fejeztem be. A fürdőben megmostam
az arcom, majd a fogamat. Felvettem a már kikészített ruhát és beágyaztam.
- Ma lesz tesi? – kérdezte a nagymamám.
Pár pillanatig gondolkoztam, aztán eszembe jutott, milyen nap is van.
- Nem, de holnap igen.
Miután eltettem az tízóraimat és
felvettem a kabátot, cipőt gyorsan elköszöntem a nagyitól meg a tesómtól,
Bencétől.
Miközben a lépcsőházban egyre közeledtem
a földszinthez, gyorsan küldtem egy vh-t (visszahívóst) és bedugtam a fülembe a
fülesemet és elindítottam az egyik kedvenc számomat. Az utcán kicsit hűvösebb
volt így gyorsra vettem a tempót. 7 perc alatt leértem a metróba. ( Ezt onnan
veszem, hogy két szám ment le, amik kb. 3:50 percesek voltak.)
A bérletemet könnyedén előszedtem a
kabátom belső zsebéből, majd örömmel konstatáltam, hogy 4 ellenőrből egy se
nézte meg. Persze ha teli a kezem és nem veszem elő, rögtön megállítanak. Pff.
Mindegy.
A metrón szokás szerint sokan voltak, de
két megálló után lett egy hely… amit rögtön el is foglaltak.
Mivel nem mentem sokat megálltam az ajtó
mellett.
Pár perc alatt elértem a célállomáshoz
és örömmel konstatáltam, hogy előbb érkeztem meg. Elfoglaltam a szokott
helyemet, majd tovább hallgattam a zenét. Elment pár metró, végül Zsó szállt
le.
- Hali! – köszönt mosolyogva, majd
eltette a fülhallgatót.
- Szia, tanultál? – tettem fel az
ilyenkor szokott kérdést.
- Ja, bár mára nem nagyon kellett –
kotorászott a táskájában, majd nagy nehezen visszacsukta és a földfelszínén
folytattuk utunkat.
Először, mindig beáll a kínos csend, de
aztán találunk egy témát, amin jól elcsámcsogunk.
- Beszéltem Virággal – nézett fel Zsófi.
- Igen, én is bár nem sokat. Mit
beszéltetek?
- Csak megkérdezte, hogy Ő is nézhetné-e
a filmet pénteken.
- És te mit mondtál? – féltem a
választól, bírtam Virágot, csak jó lenne, ha pénteken nem lenne ott.
- Hogy felőlem jöhet – csak bólintottam,
majd azért én is beszélek vele.
Mivel a régi bejáraton lehet bemenni,
most a mi osztályunk van közelebb. Már szinte mindenki megérkezett. Helyet
foglaltam Kata mellett, majd Sophie-hoz mentem.
- Szia! – mosolyogtam rá kedvesen.
- Szia! – mosolygott vissza.
- Tanultál törire? – ’biztos’
gondoltam magamban és nem sokat tévedtem.
- Persze, és te?
- Igen, bár órán elolvastam kétszer. Nem
kellett sokat tanulni rá – na, igen, miután töri és magyar szakos a nagymamám,
ezek a tantárgyak kicsit könnyebben mennek.
- Hát igen. Kijössz? – mániánk volt,
hogy mindig kimentünk az ajtó elé és néztük az érkező diákokat és mivel
közelebb volt a nagy ajtó még több ember ment el mellettünk.
Neki dőltem a korlátnak és körbe néztem
a folyosón. Pont akkor lépett ki Ő. Már nem érdekel, vagyis csak magamnak
hazudok és mindenki másnak, aki rákérdez.
-… szóval most már tudod? – kérdezte
Sophie, ahh, egyáltalán nem figyeltem.
- Bocs, elmondanád még egyszer? – Ő csak
abba az irányba nézett, majd újra elmondta.
- Ma matekból dolgozatot írunk. Tegnap
azt mondtad nem értetted, most már tudod? – teljesen kiment a fejemből, pedig
az ilyen nem szokott, csak most… most valahogy mindent kétszer olyan nehéznek és
sokan érzek.
- Hát, nem, nem igazán – ráztam meg a
fejemet.
- Sziasztok! – köszönt Virág majd bement
az osztályba.
Megint visszanéztem és most Ő is pont
nézett, de rögtön elkapta a tekintetét.
- Jaj, Panni! Még mindig? – nézett
félve Sophie abba az irányba.
- Nem, csak… - soha nem szerettem erről
beszélni, viszont valamikor meg órákat tudtam volna csacsogni róla, persze
akkor tört rám, amikor nem volt a közelemben sem Zsó sem Sophie.
És megszólalt a jelző. Az ügyeletes
tanár bezavart minket az osztályba, de vetettem egy utolsó szempillantást rá.
Pont akkor ment be Ő is.
Helyet foglaltam, majd gyorsan fel is
pattantam, hisz történelem jön és én vagyok a térképfelelős. Amint kiléptem a
folyosón Ő is ott sétált meg egy felügyelő tanár ment el mellette, majd én is
mellé értem.
- Rossz irány! – szólt rám a tanár.
- Jó irány! – válaszoltam vissza, mire
kicsit furcsán nézett a tanár – térképért megyek – csak bólintott és tovább
sétált.
Mikor elértem a tanárit egy csomó tanár
mászkált fel s alá, de egyik sem vett észre, a töri tanár meg pont háttal ült
mellettem.
- Elné…- próbáltam szólni, de csak
tovább haladt. Egy tanár végül kérdőn nézett rám.
- Kalmár tanár Urat keresem – a másik
tanár csak bólintott majd szólt neki. Ő csak felállt és mosolyogva bólintott.
Pár másodpercig keresgélt majd kivett egy térképet.
Miután átvettem visszasiettem az
osztályba. A folyosón senki nem volt már. A felügyelő tanár se mászkált. Pont
kitettem a térképet és visszaültem, amikor becsöngettek.
Az óra aránylag nyugisan telt. Írtunk
villámdolgozatot, ami öt kérdésből szólt és ahány hiba, annyival rosszabb
jegy.
A felelés most elmaradt és tovább
haladtunk az anyaggal. A tanár mindig magyarázza, de én és még néhányan csak
bele-bele hallgatunk, amúgy elkezdjük kijegyzetelni, mivel mindig ez a házi.
