2014. november 22., szombat

7. Fejezet Elmélkedés

- Most már lefekszel végre? – kérdezte a nagymamám, amikor megindultam az ágy felé.
- Igen, hu, annyira izgulok – vigyorogtam megállás nélkül.
- Tényleg izgalmas, vajon milyen lesz az első nap? – gondolkodott.
- Ugyan olyan, mint a többi – lett hirtelen unalmas a téma, elmondtam az esti imát és tényleg lefeküdtem.
- Aludj jól! – ment ki a szobából.
- Még nem alszom! –ültem fel.
- Hanem?
- Végig gondolom évvégétől kezdve a tegnapi programokig a nyári szüntetet.
- Jó – azzal becsukta az ajtót.
Mennyi minden történt, mióta elballagtunk. Előtte viszont megjött még májusban Eliza.
 Mindenki izgult, hogy mennyire tud majd magyarul, barátkozó típus lesz-e vagy sem, hogy néz ki, csinos-e. Aztán május ötödikén mindent megtudtunk.
Ági néni azt mondta, hogy nap végén fog csak bejönni vele, a hittanon. Ezt kicsit eltévesztette, ugyanis már reggel az osztályban volt, amikor megérkeztem. Először nem esett le, ki az, de aztán rá jöttem. Eléggé halkan beszélt és kicsit angolul, bár amennyit én hallottam még az se biztos.
Végül Kinga mellé került. Jól kijöttek. Beszélgettem vele én is, de lehet, hogy kicsit meredek, így kijelenteni.
Abban a hónapban emlékszem beteg is voltam 1,5 hétig. Pont akkor mentem vissza, mikor Elizát búcsúztattuk. Mi is adtunk neki ajándékot (sütit) Ő is adott ajándékot (sütit). Természetesen magyar csokit adtunk neki, hogyha visszamegy Kanadába a nagymamájával és a húgával legyen valamilyen emléke rólunk. Mondjuk, pár héttel később Ági néni megemlítette, hogy finom volt a csoki, szóval max. a papír maradt meg… Na, mindegy… Jó élmény volt minden esetre, és az ofő is megdicsért minket, milyen segítőkészek voltunk.
A következő projekt az anyák napja volt. Nagy fejtörést okozott, hogy mit adjunk elő, ugyanis az természetes volt, hogy előadunk valamit. Az énekelés meg előadás unalmas lett volna, mert már kétszer is volt, eszünkbe jutott, hogy zenélhetnénk, de aztán abból sem lett semmi, mert csak páran tudnak valamilyen hangszeren játszani. Végül az előadást választottuk énekkel. Az előadás nagyon egyedire sikeredett, mivel Mi írtuk, vagyis Kinga.
Nagyon jól összehoztuk, ahhoz képest, hogy alig volt időnk. A téma is nagyon testhezálló volt. Egy ikerpár, akik mostanában nem nagyon jönnek ki egymással és az anyukkal is összevesznek, végül az osztálytársak nem bírják tovább nézni és kibékítik a két testvért egymással, ráadásul még az anyukkal is, mindezt egy anyák napi bemutatón. A darabnak úgy lesz vége, hogy köszönetet mondunk az szülőnknek és virágot adunk nekik. Volt egy-két cikis rész előadás közben. Például én befejeztem a szövegemet és Dávidnak kellett volna folytatnia, viszont Ő halál nyugodtan állt, még neki is dőlt a mögötte lévő asztalnak. Kicsit nevettem is, de még mindig nem esett le neki. Aztán valahogy csak észbe kapott.
A műsor után jött egy kis „szülői”, ahol a diákok ott lehettek. 
Következő nagy programunk A BALLAGÁS volt. Csupa nagybetűvel. Öltöny vagy sima ünneplő? Szoknya és hajunkba kis virág? Fiúknál is megfogalmazódott a nagy kérdés és a lányoknál is. Azt gyorsan lerendeztük, a lányoknál, a szoknya természetesen tökéletes fehér blúzzal, a bések osztályfőnöke meg hoz kis virágokat a kertjükből, amiket majd a hajunkba tűzünk... A fiúknál viszont kisebb vita lett abból, hogy hogy jelenjenek majd meg. Végül nem döntöttük el… Emlékszem a nyelvválasztás is valahogy téma lett. Angolt kell majd tanulnom, pedig spanyolt szerettem volna, de mivel németes lesz az ofő, úgy oldható meg, hogy átmegyek kezdő angolra, különben a bésekhez raktak volna. Bonyolult, néha még én sem értem. A lényeg: haladó nyelv: német, kezdő nyelv: angol.
Jött aztán még pár kemény hét. Hiába számoltam, ki, hogy lezárás előtt egy héttel nem lesz semmi, valahogy nem jött be semmilyen számításom. Lezárások előtt egy nappal még a biológia jegyemért kellett küzdenem, sikerrel. Aztán jött…a… B A L L AG Á S !
Előtte lévő nap nem is izgultam annyira, de még reggel sem. Most, így visszagondolva, izgultam egyáltalán? Nem, azt hiszem, nem. Inkább szomorú voltam. Nagymamám sajnos nem lehetett jelen, mivel idegenvezetői posztját épp azon a héten töltötte be. Sokszor mondta, hogy szóljak és visszamondja, de úgy gondoltam, nem lenne fer. 1. maradok ugyan abban az iskolában, 2. nem tizenkettedikes ballagásról van szó.
Szóval reggel a keresztanyukámtól mentem a templom elé, ahol a gyülekező volt.  A hetedikesek a kistáskánkat bevitték, így megkönnyítve a bevonulásunkat. Magasság alapján sorba álltunk, lehetőleg fiú-lány beosztással. Amíg a templomtól elértünk a suliig tűrhető volt, de onnantól kicsit húzósabb lett. A hetedikesek, addigra sorfalat álltak. Elkezdtünk befelé menni. Én hátulról voltam a második. Pár lépcsőn fel kellett menni, majd Adrienn nénitől, a hetedik ások osztályfőnökétől, kaptunk egy szál virágot. Így egyik kezemben a virág volt, másikkal fogtam Andris hátát, közben megpróbáltam énekelni és nem nézni senkinek a szemébe. Kisebb-nagyobb sikerrel ment is minden. Andris néha úgy előre rohant, hogy alig tudtam fogni a vállát, pedig mögöttem csak Zoli volt. Láttam Dávid is nézett minket és természetesen nem az osztálytársamra gondoltam. Nagy nehezen felvergődtünk a másodikra és ott rögtön be tudtunk menni az osztályba is.
Ági néni mondott pár szót, közben az osztályfőnök-helyettes helyettes, Bea néni is csatlakozott. Ági néni elmondta mennyire szeretett mindeket tanítani és sajnálja, hogy ennyi volt a közös munkánk. Idő közben benézett néhányszor egy tízedikes, hogy képeket készítsen. Aztán jöhetett az „búcsú ajándékok” átadása. Ági néni az utolsó hittan dolgozatunknál feltette két kérdést. Mi a kedvenc növényünk (!) és kedvenc állatunk. Kicsit csodálkoztunk, de inkább írtunk valamit, nehogy ezen múljon a jó jegy. És most megtudtuk miért kérdezte. Mindenkinek adott egy fadobozkát, amin a neve, kedvenc növénye és kedvenc állata volt. Ráégette mindenkinek a hozzáillő megjegyzéseket. Viszont nem üresen adta. Volt benne só, hogy soha ne éhezzünk majd, víz, hogy soha ne szomjazzunk, pénz, hogy legyen miből megélnünk és gyertya, hogy legyen, ami megvilágítsa az utunkat. Bele tett még egy kis versikét is. Kányádi Sándortól a Felemás őszi éneket. Kíváncsi lennék még hány embernek van meg. Nem a doboz, nem a só, nem a víz, nem a pénz, nem a gyertya. A papír!
Bea nénitől is kaptunk búcsúzóul egy verset. Itt már nem gondolkodom el azon, hogy mindenkinek meg van-e, mert tudom, hogy nem. Biztos vagyok benn! 100%! Ugyan is nálam kettő van… Hupsz.
Ezek után jöhettek a hetedikesek ajándékai. Először is nekik köszönhettük a csodálatos teremdíszítést (természetesen Mi jobban csináltuk tavaly). Hoztak sok sütit, gyümölcsöt meg innivalót is. És csináltak ám mindenkinek ajándékot, ahogy minden hetedikes szokott. Kis üvegre rá festették a monogramokat. Így kaptam én egy T. P. feliratos üveget benne jó kívánságokkal.
Mindenkinek hat ember írt. Ádám is írt. Ráférne egy kis korrepetálás, mert alig lehetett elolvasni, amit írt. Például este jöttem rá, hogy teljesen mást írt, mint amit először olvastam.  Később bejöttek a tanárok és beszélgettünk. Megtudtunk pár infót a gimivel kapcsolatban. Ki fogja tanítani nyelvből a haladókat és ki a kezdőket. Ki lesz az osztályfőnökünk és még egyéb információkat.
Egy órával később átindultunk a templomba, ahol misével zártuk a napot. A paptól minden évben ’kap’ valamit a ballagó évfolyam. Mi a Misericordinát kaptuk. Rózsafűzért és hozzá használati utasítást. Ötletes és egyben remek. Erre is kíváncsi lennék, hogy kinek hol van. Uh, nem is mise volt az utolsó napi pont. A hetedikesek osztályfőnöke, Adrienn néni felkonferálta az egyik tanítványát, Alexát. Ő mondott egy beszédet, hogy mennyire tiszteltnek mindenkit és felnéztek ránk… Jobb lett volna, ha egy másik hetedikes olvasta volna, mert így eléggé, hát… kicsit képmutató volt, de ez az én véleményem. Végül a mi osztályunkból Rita, a bésektől meg Bence olvasta fel a búcsú beszédet. A mi osztályunké zseniális volt, persze a másik osztályé is, de még is csak a miénk volt jobb. Nekem az a rész tetszett a legjobban, amikor mindenkiről mondtak valami jellemzőt.
Zsófi, aki szeret angolul megszólalni. Attila, közösségünk matek zsenije, Peti, az osztályunk legmuzikálisabb tagja és igazi hegedűművész. Zsombi, akivel bármikor lehet vitatkozni, például, hogy Adam Sandler jó vagy rossz színész. Barna, a kis csendes, de mindig kész egy kis lelkizésre. Kinga, a szakácsunk, aki a legfinomabb sütiket készíti. Kata, az igaz barát. Zoli, aki jövőre a kórus tagja lesz. Máté, a kamerásunk. Dávid, a mi kis kajak bajnokunk. Virág, osztályunk legkreatívabb tagja. Andris, aki köztünk a legnagyobb magyar. Réka, a mi kis írónőnk. Rita, aki előszeretettel szervez meg programokat például az anyák napi előadást. Végül Sophia, a legnyugodtabb közülünk.
A legutolsó beszédet az igazgató mondta. Érdekfeszítő volt. De tényleg!
Miután mindennek vége volt jöhetett a fényképezés. Kábé huszonöt fényképező meg telefon vakuzott minden irányból. Azt se lehetett tudni hová kell nézni. Még szerencse, hogy az évfolyamban senki sem hajlamos epilepsziás rohamot kapni. A szülők aztán átadták a nagy csokrokat, hogy majd’ leszakadt a kezünk, de természetesen élveztük az egészet.
Pár nappal később az utolsó erdei iskolás táborunk vette kezdetét Óbudaváron. Csodálatos négy napot töltöttünk együtt. Volt minden. Tábortűz, kirándulás, fürdés a Balatonban, éjszakai beszélgetések, számháború. Nagyvázsonyt mindenkinek csak ajánlani tudom. Fantasztikus falu. A Kinizsi vár csodálatos volt. Szinte ott is ’fürödtünk’. Volt egy kis forrás-szerűség, ahol előszeretettel locsoltuk a másikat. Vannak felejthetetlen pillanatok. Természetesen valakit így is megcsípett egy darázs. Na kit? Persze, hogy Zolit, hisz csak ő allergiás a csípésre. Szerencse, hogy volt nála gyógyszer, így csak ’kicsit’ dagadt fel a bokája. Szóval jó volt. Viszont, aki nem tud meglenni Facebook, twitter és hasonló webes oldalak nélkül annak nem a tökéletes úti cél, ugyan is a térerő folyamatosan akadozott.
Évzáró. Ez volt az utolsó közös élményünk. Nagyon szomorú voltam, de szerintem mindenki. Most volt utoljára együtt az osztály. Igaz sokan maradnak. Viszont akik elmennek hiányozni fognak. Zsófi, akivel ötödik óta megértjük egymást. Szegény Sophie, most az összes hülyeségemet majd rázúdítom, remélem feltöltődött a nyáron és elég türelme lesz velem szemben. Virág, remélem, olyan iskolába kerül, ahol végre kiélheti a szenvedélyeit. Kedvére rajzolhat, festhet szebbnél-szebb képeket és sok új barátot szerez. Andris, furcsa lesz nélküle az biztos. Senki nem fog csapkodni, a nagy magyar gondoltok is elhalkulnak majd az osztályban. Rita, az osztályban, ahová kerül biztos csend, fegyelem és szigor lesz. Remélem ott is olyan lelkesen fog majd szervezkedni, ahogyan itt tette.
 A nyaram? Voltam Tatabányán Orsinál, a nővéremnél és Petinél, barátjánál. Ott néztük a foci VB-t és az nap áztunk meg. Családdal voltam még Balatonfüreden, Pécsett, Szegeden, Sopronban és Esztergomban. Elmélkednék még, de már nem megy. Álmos vagyok, és inkább alszom, hogy holnap kipihenten kezdhessem a gimnáziumot.

2 megjegyzés:

  1. De jó! :) Már nagyon vártam az új részt! Hatalmas türelemmel és kíváncsisággal várom az újabb részeket, jöjjön bármikor! :) ♥♡
    XoXo

    VálaszTörlés