7. Fejezet Elmélkedés

- Most már lefekszel végre? – kérdezte a nagymamám, amikor megindultam az ágy felé.

- Igen, hu, annyira izgulok – vigyorogtam megállás nélkül.

- Tényleg izgalmas, vajon milyen lesz az első nap? – gondolkodott.

- Ugyan olyan, mint a többi – lett hirtelen unalmas a téma, elmondtam az esti imát és tényleg lefeküdtem.

- Aludj jól! – ment ki a szobából.

- Még nem alszom! –ültem fel.

- Hanem?

- Végig gondolom évvégétől kezdve a tegnapi programokig a nyári szüntetet.

- Jó – azzal becsukta az ajtót.

Mennyi minden történt, mióta elballagtunk. Előtte viszont megjött még májusban Eliza.

 Mindenki izgult, hogy mennyire tud majd magyarul, barátkozó típus lesz-e vagy sem, hogy néz ki, csinos-e. Aztán május ötödikén mindent megtudtunk.

Ági néni azt mondta, hogy nap végén fog csak bejönni vele, a hittanon. Ezt kicsit eltévesztette, ugyanis már reggel az osztályban volt, amikor megérkeztem. Először nem esett le, ki az, de aztán rá jöttem. Eléggé halkan beszélt és kicsit angolul, bár amennyit én hallottam még az se biztos.

Végül Kinga mellé került. Jól kijöttek. Beszélgettem vele én is, de lehet, hogy kicsit meredek, így kijelenteni.

Abban a hónapban emlékszem beteg is voltam 1,5 hétig. Pont akkor mentem vissza, mikor Elizát búcsúztattuk. Mi is adtunk neki ajándékot (sütit) Ő is adott ajándékot (sütit). Természetesen magyar csokit adtunk neki, hogyha visszamegy Kanadába a nagymamájával és a húgával legyen valamilyen emléke rólunk. Mondjuk, pár héttel később Ági néni megemlítette, hogy finom volt a csoki, szóval max. a papír maradt meg… Na, mindegy… Jó élmény volt minden esetre, és az ofő is megdicsért minket, milyen segítőkészek voltunk.

A következő projekt az anyák napja volt. Nagy fejtörést okozott, hogy mit adjunk elő, ugyanis az természetes volt, hogy előadunk valamit. Az énekelés meg előadás unalmas lett volna, mert már kétszer is volt, eszünkbe jutott, hogy zenélhetnénk, de aztán abból sem lett semmi, mert csak páran tudnak valamilyen hangszeren játszani. Végül az előadást választottuk énekkel. Az előadás nagyon egyedire sikeredett, mivel Mi írtuk, vagyis Kinga.

Nagyon jól összehoztuk, ahhoz képest, hogy alig volt időnk. A téma is nagyon testhezálló volt. Egy ikerpár, akik mostanában nem nagyon jönnek ki egymással és az anyukkal is összevesznek, végül az osztálytársak nem bírják tovább nézni és kibékítik a két testvért egymással, ráadásul még az anyukkal is, mindezt egy anyák napi bemutatón. A darabnak úgy lesz vége, hogy köszönetet mondunk az szülőnknek és virágot adunk nekik. Volt egy-két cikis rész előadás közben. Például én befejeztem a szövegemet és Dávidnak kellett volna folytatnia, viszont Ő halál nyugodtan állt, még neki is dőlt a mögötte lévő asztalnak. Kicsit nevettem is, de még mindig nem esett le neki. Aztán valahogy csak észbe kapott.

A műsor után jött egy kis „szülői”, ahol a diákok ott lehettek. 

Következő nagy programunk A BALLAGÁS volt. Csupa nagybetűvel. Öltöny vagy sima ünneplő? Szoknya és hajunkba kis virág? Fiúknál is megfogalmazódott a nagy kérdés és a lányoknál is. Azt gyorsan lerendeztük, a lányoknál, a szoknya természetesen tökéletes fehér blúzzal, a bések osztályfőnöke meg hoz kis virágokat a kertjükből, amiket majd a hajunkba tűzünk... A fiúknál viszont kisebb vita lett abból, hogy hogy jelenjenek majd meg. Végül nem döntöttük el… Emlékszem a nyelvválasztás is valahogy téma lett. Angolt kell majd tanulnom, pedig spanyolt szerettem volna, de mivel németes lesz az ofő, úgy oldható meg, hogy átmegyek kezdő angolra, különben a bésekhez raktak volna. Bonyolult, néha még én sem értem. A lényeg: haladó nyelv: német, kezdő nyelv: angol.

Jött aztán még pár kemény hét. Hiába számoltam, ki, hogy lezárás előtt egy héttel nem lesz semmi, valahogy nem jött be semmilyen számításom. Lezárások előtt egy nappal még a biológia jegyemért kellett küzdenem, sikerrel. Aztán jött…a… B A L L AG Á S !

Előtte lévő nap nem is izgultam annyira, de még reggel sem. Most, így visszagondolva, izgultam egyáltalán? Nem, azt hiszem, nem. Inkább szomorú voltam. Nagymamám sajnos nem lehetett jelen, mivel idegenvezetői posztját épp azon a héten töltötte be. Sokszor mondta, hogy szóljak és visszamondja, de úgy gondoltam, nem lenne fer. 1. maradok ugyan abban az iskolában, 2. nem tizenkettedikes ballagásról van szó.

Szóval reggel a keresztanyukámtól mentem a templom elé, ahol a gyülekező volt.  A hetedikesek a kistáskánkat bevitték, így megkönnyítve a bevonulásunkat. Magasság alapján sorba álltunk, lehetőleg fiú-lány beosztással. Amíg a templomtól elértünk a suliig tűrhető volt, de onnantól kicsit húzósabb lett. A hetedikesek, addigra sorfalat álltak. Elkezdtünk befelé menni. Én hátulról voltam a második. Pár lépcsőn fel kellett menni, majd Adrienn nénitől, a hetedik ások osztályfőnökétől, kaptunk egy szál virágot. Így egyik kezemben a virág volt, másikkal fogtam Andris hátát, közben megpróbáltam énekelni és nem nézni senkinek a szemébe. Kisebb-nagyobb sikerrel ment is minden. Andris néha úgy előre rohant, hogy alig tudtam fogni a vállát, pedig mögöttem csak Zoli volt. Láttam Dávid is nézett minket és természetesen nem az osztálytársamra gondoltam. Nagy nehezen felvergődtünk a másodikra és ott rögtön be tudtunk menni az osztályba is.

Ági néni mondott pár szót, közben az osztályfőnök-helyettes helyettes, Bea néni is csatlakozott. Ági néni elmondta mennyire szeretett mindeket tanítani és sajnálja, hogy ennyi volt a közös munkánk. Idő közben benézett néhányszor egy tízedikes, hogy képeket készítsen. Aztán jöhetett az „búcsú ajándékok” átadása. Ági néni az utolsó hittan dolgozatunknál feltette két kérdést. Mi a kedvenc növényünk (!) és kedvenc állatunk. Kicsit csodálkoztunk, de inkább írtunk valamit, nehogy ezen múljon a jó jegy. És most megtudtuk miért kérdezte. Mindenkinek adott egy fadobozkát, amin a neve, kedvenc növénye és kedvenc állata volt. Ráégette mindenkinek a hozzáillő megjegyzéseket. Viszont nem üresen adta. Volt benne só, hogy soha ne éhezzünk majd, víz, hogy soha ne szomjazzunk, pénz, hogy legyen miből megélnünk és gyertya, hogy legyen, ami megvilágítsa az utunkat. Bele tett még egy kis versikét is. Kányádi Sándortól a Felemás őszi éneket. Kíváncsi lennék még hány embernek van meg. Nem a doboz, nem a só, nem a víz, nem a pénz, nem a gyertya. A papír!

Bea nénitől is kaptunk búcsúzóul egy verset. Itt már nem gondolkodom el azon, hogy mindenkinek meg van-e, mert tudom, hogy nem. Biztos vagyok benn! 100%! Ugyan is nálam kettő van… Hupsz.

Ezek után jöhettek a hetedikesek ajándékai. Először is nekik köszönhettük a csodálatos teremdíszítést (természetesen Mi jobban csináltuk tavaly). Hoztak sok sütit, gyümölcsöt meg innivalót is. És csináltak ám mindenkinek ajándékot, ahogy minden hetedikes szokott. Kis üvegre rá festették a monogramokat. Így kaptam én egy T. P. feliratos üveget benne jó kívánságokkal.

Mindenkinek hat ember írt. Ádám is írt. Ráférne egy kis korrepetálás, mert alig lehetett elolvasni, amit írt. Például este jöttem rá, hogy teljesen mást írt, mint amit először olvastam.  Később bejöttek a tanárok és beszélgettünk. Megtudtunk pár infót a gimivel kapcsolatban. Ki fogja tanítani nyelvből a haladókat és ki a kezdőket. Ki lesz az osztályfőnökünk és még egyéb információkat.

Egy órával később átindultunk a templomba, ahol misével zártuk a napot. A paptól minden évben ’kap’ valamit a ballagó évfolyam. Mi a Misericordinát kaptuk. Rózsafűzért és hozzá használati utasítást. Ötletes és egyben remek. Erre is kíváncsi lennék, hogy kinek hol van. Uh, nem is mise volt az utolsó napi pont. A hetedikesek osztályfőnöke, Adrienn néni felkonferálta az egyik tanítványát, Alexát. Ő mondott egy beszédet, hogy mennyire tiszteltnek mindenkit és felnéztek ránk… Jobb lett volna, ha egy másik hetedikes olvasta volna, mert így eléggé, hát… kicsit képmutató volt, de ez az én véleményem. Végül a mi osztályunkból Rita, a bésektől meg Bence olvasta fel a búcsú beszédet. A mi osztályunké zseniális volt, persze a másik osztályé is, de még is csak a miénk volt jobb. Nekem az a rész tetszett a legjobban, amikor mindenkiről mondtak valami jellemzőt.

Zsófi, aki szeret angolul megszólalni. Attila, közösségünk matek zsenije, Peti, az osztályunk legmuzikálisabb tagja és igazi hegedűművész. Zsombi, akivel bármikor lehet vitatkozni, például, hogy Adam Sandler jó vagy rossz színész. Barna, a kis csendes, de mindig kész egy kis lelkizésre. Kinga, a szakácsunk, aki a legfinomabb sütiket készíti. Kata, az igaz barát. Zoli, aki jövőre a kórus tagja lesz. Máté, a kamerásunk. Dávid, a mi kis kajak bajnokunk. Virág, osztályunk legkreatívabb tagja. Andris, aki köztünk a legnagyobb magyar. Réka, a mi kis írónőnk. Rita, aki előszeretettel szervez meg programokat például az anyák napi előadást. Végül Sophia, a legnyugodtabb közülünk.

A legutolsó beszédet az igazgató mondta. Érdekfeszítő volt. De tényleg!

Miután mindennek vége volt jöhetett a fényképezés. Kábé huszonöt fényképező meg telefon vakuzott minden irányból. Azt se lehetett tudni hová kell nézni. Még szerencse, hogy az évfolyamban senki sem hajlamos epilepsziás rohamot kapni. A szülők aztán átadták a nagy csokrokat, hogy majd’ leszakadt a kezünk, de természetesen élveztük az egészet.

Pár nappal később az utolsó erdei iskolás táborunk vette kezdetét Óbudaváron. Csodálatos négy napot töltöttünk együtt. Volt minden. Tábortűz, kirándulás, fürdés a Balatonban, éjszakai beszélgetések, számháború. Nagyvázsonyt mindenkinek csak ajánlani tudom. Fantasztikus falu. A Kinizsi vár csodálatos volt. Szinte ott is ’fürödtünk’. Volt egy kis forrás-szerűség, ahol előszeretettel locsoltuk a másikat. Vannak felejthetetlen pillanatok. Természetesen valakit így is megcsípett egy darázs. Na kit? Persze, hogy Zolit, hisz csak ő allergiás a csípésre. Szerencse, hogy volt nála gyógyszer, így csak ’kicsit’ dagadt fel a bokája. Szóval jó volt. Viszont, aki nem tud meglenni Facebook, twitter és hasonló webes oldalak nélkül annak nem a tökéletes úti cél, ugyan is a térerő folyamatosan akadozott.

Évzáró. Ez volt az utolsó közös élményünk. Nagyon szomorú voltam, de szerintem mindenki. Most volt utoljára együtt az osztály. Igaz sokan maradnak. Viszont akik elmennek hiányozni fognak. Zsófi, akivel ötödik óta megértjük egymást. Szegény Sophie, most az összes hülyeségemet majd rázúdítom, remélem feltöltődött a nyáron és elég türelme lesz velem szemben. Virág, remélem, olyan iskolába kerül, ahol végre kiélheti a szenvedélyeit. Kedvére rajzolhat, festhet szebbnél-szebb képeket és sok új barátot szerez. Andris, furcsa lesz nélküle az biztos. Senki nem fog csapkodni, a nagy magyar gondoltok is elhalkulnak majd az osztályban. Rita, az osztályban, ahová kerül biztos csend, fegyelem és szigor lesz. Remélem ott is olyan lelkesen fog majd szervezkedni, ahogyan itt tette.

 A nyaram? Voltam Tatabányán Orsinál, a nővéremnél és Petinél, barátjánál. Ott néztük a foci VB-t és az nap áztunk meg. Családdal voltam még Balatonfüreden, Pécsett, Szegeden, Sopronban és Esztergomban. Elmélkednék még, de már nem megy. Álmos vagyok, és inkább alszom, hogy holnap kipihenten kezdhessem a gimnáziumot.

6. Fejezet - Győztes mosollyal indultam, az utolsó másfél órámra.

Német után összeszedtem a cuccomat és a könyvtár folyosóra igyekeztem. Minden hétfőn ott szoktam lenni Sophia-val. Egy órát mindig tudok pihenni, aztán megyek zeneirodalomra. Az majdnem olyan, mint az irodalom óra csak a zenével foglalkozunk. Tavaly, választani kellett, hogy tovább folytatom a szolfézst vagy zeneirodalomból fogok vizsgázni két év múlva. Kábé 20 másodperc alatt eldöntöttem, hogy a zeneirodalmat választom. Úgy is szeretem a zenét, csak könnyebb lehet. Aha. Hát majdnem. Mindig a szebbik és könnyebbik felét látom meg először a dolgoknak. Ugyanis szó sincs a mai zenéről. Éves téma: A zene kialakulása… Mondjuk félévkor ötös voltam belőle, szóval annyira nem nehéz. Na, mindegy.

A lényeg, hogy nekem egy, Sophinak meg két és fél órája van. Ugyan is miután én végzek a másfél órás zenetörténeti órával du. fél hatkor, neki utána jön a másfél óra, csak szolfézs.

A könyvtár folyosón leültem az egyik padhoz. Velem szemben van még egy. Mellettem ablak, a párkányon meg virágok. Nagyon idilli kis környezet.

Elővettem a telefonomat és megpróbáltam csatlakozni a suli wifijére. Egy időben mindig elfogadta a jelszót és felengedett, de mostanában hiába tudom, a jelszót nem enged fellépni. Micsoda gondok…

- Szia! – köszönt Máté.

- Hali! Milyen volt az angol? – küszködtem a telómmal.

- Király. Mit csinálsz? – sétált mellém?

- Megpróbálok csatlakozni a wifire. Neked van? – néztem fel a telefonból.

- Még szép – vigyorgott és ő is nyomkodta a telefonját.

- Engem letiltott. Mi az, hogy letiltott? Hisz tudom a kódot! Nem tilthat le! – tisztára, mint egy netfüggő.  Máté csak nevetett és rázta a fejét.

- Te mit szólsz a cserediákhoz? – kérdezte, miközben biztos netezett.

- Nem cserediák. Tőlünk senki nem fog kimenni az ő sulijukba – elhallgattam – nem is jár suliba – ráncoltam a homlokomat.

- Ja. Biztos jó lehet – ábrándozott.

- Hát… Ha tényleg olyanok a sulik, mint a filmekben, akkor jó, hogy otthon tanul. Még rossz véleménye lenne az iskolákról…

- Az tényleg szörnyű lenne – és lehetett érezni a gúnyt a hangjában.

- Sziasztok! – jött Sophia.

- Szia – köszöntünk egyszerre Mátéval.

- Milyen volt az angol?

- A színdarabot próbáltuk – közben leült elém a szabad székre.

- És jól ment?

- Egyre jobban. A fiúk nem nagyon tudják a szöveget.

- Anna néni nem akadt ki?

- Áá, nem. Mondta, hogy tanulják meg és ennyi.

Szóval. Van egy németes csoport. Ott vagyok én és Peti, plusz még négy bés. Az angol már kicsit bonyolultabb. Abból van két csoport. Egy haladó és a haladóktól kicsit elmaradottabbak. A haladók valamilyen előadásra készülnek, amit majd év végén fognak előadni a másik angol csoport előtt és még jó pár diák előtt. Pontos infókat még nem lehet tudni.

- És neked milyen volt a német?

- Áron felelt négyesre. Ellenőriztük a házit, haladtunk az anyaggal, majd feladta a házit és már végeztünk is.

- Az jó – közben előszedte a matek cuccát és a leckefüzetét.

- Na, jó. Én léptem. Holnap találkozunk. Hali – kaptam fel hirtelen a táskáját Máté.

- Szia! – köszöntünk el.

- Milyen a házi? – hajoltam át az asztalon, hogy lelkileg már fel tudjak készülni a matekra.

- Nem vészes – amúgy ilyenkor nekem is házit kellene csinálni, csak mindig azzal nyugtatom magamat, hogy ma úgy is hét órám volt és még lesz másfél, szóval egy kis pihenés belefér.

Ez mind szép és jó, csak ilyenkor Sophia soha nem tud tanulni, mert folyton kérdezek valamit.

- Te mit szólsz az új lányhoz?

- Elizához?

- Ühüm.

- Ahogy leírta Ági néni, nekem szimpatikus.  Neked?

- Nekem is – picit elhallgattam – szerinted ki mellé fog ülni? – vigyorogtam.

- Nem is tudom. Talán Réka vagy Kinga. Holnapután úgy is eldől.

- Igen, el – mosolyogtam.

- Most mi az? – nézett fel.

- Semmi – mosolyogtam

- Aha – persze ezt úgy mondta, hogy lehetett érezni a hangjából, hogy nem hiszi el –Képzeld beszéltem Dáviddal – na persze erre rögtön felkapta a fejét.

- Mit?

- Kérdezte, hogy: Ma hét órád van?

- Mire te?

- Igen, de miért? Csak érdekelt.

- Húúú.

- Ja. Szerintem is. Most félek. Lehet, hogy letámad. Vagy azt akarja, hogy megbolonduljak? Mindig majd nézem, hogy nem ő jön. Össze-vissza kapkodom majd a fejemet. – estem kétségbe.

- Mond csak Panni, hogy jutottál el a hét órád van ma? kérdéstől a megbolondulásig? –tette fel a számomra nehéz kérdést.

- Túl sok krimit nézek?

- Minden bizonnyal.

Egy ideig csöndben ültünk. Sophia házit csinált én meg újra megpróbáltam csatlakozni. Letiltva. Fantasztikus.

- Baj van? – nézett fel egy pillalantra.

- Tudom a jelszót. Eddig fel is engedett, de most nem. Ezt nem értem. Hisz tudom a jelszót!! – nem vagyok net függő.

- Talán kitaláltak valamilyen programot, amivel kiszúrják az idegen telefonokat, hogy minél kevesebben tudják használni.

- Nem is használták sokan… Csak, akik tudták… Jó lehet, hogy sokan voltak. Akkor is mi az, hogy letiltva? Legalább valami más szövege lenne. Mondjuk eltárolva. Az hihetőbb és értelmesebb lenne.

Csöngettek. Fél négy. Tizenöt perc és kezdődik a nap utolsó tanítási órája.

- Kész is – csukta be a könyvet.

- Ennyi idő alatt? – csodálkoztam.

- Igen. Mondtam, hogy nem vészes – mosolygott.

- Remek. Te végeztél húsz perc alatt, akkor nekem csak negyven lesz – örültem. De tényleg.

- Jaj, Panni. Neked se lesz sok. Viszont a bioszt nézd át.

- Miért? Nem is haladtunk sokat.

- Igen, de rég írtunk dogát. Mondjuk, nem hinném, hogy bejelentés nélkül íratna, de akkor is. Mikor azt mondja az óra elején, hogy fussuk át a tegnapi anyagot, az azt jelenti, hogy szóról szóra mindent visszakérdez.

- Tudom. Én is ott szoktam lenni.

- Szóval nézd át.

- Rendben. Most viszont lassan indulok – tápászkodtam föl.

- Oké – pipálta ki közben a matek házit a leckefüzetében.

- Szia! – intettem kifele menet.

- Szia! – hangjából ítélve már a következő leckével volt elfoglalva.

A folyosón már elkezdtem elő szedni a fülhallgatót és a telefonomat. Természetesen, mint mindig most is pecekig tartott mire kigubancoltam. Az aulában volt pár szülő, aki várta a gyerekét. A portás a helyén ült és valamit nagyon nézett a laptopján.

Miközben az utolsó lépéseket tettem a lépcsőn köszöntem még Annának. Együtt járunk németre, ő az egyik bés.  A kapun kilépve enyhe szellő csapott meg. Már majdnem elindítottam a zenét, amikor valaki mellém lépett.

- Sokáig tart neked a hetedik órád.

- Ki mondta, hogy rögtön utána indulok?

- Nem mondtad, hogy utána még van valamid.

- Kérdezted?  - még mielőtt válaszolhatott volna, én meg tettem – Nem. És bocsi, de sietek – majd betettem a fülesemet a fülembe és elindítottam a zenét.

Győztes mosollyal indultam, az utolsó másfél órámra.

1. Díjam

  Köszönöm a díjat Nikii Q :)

Szabályok:

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj 10 kérdésre!

Tegyél fel 10 kérdést!

Küldd tovább 10 embernek!

10 dolog magamról:

Szeretem a cicákat.

Szeretek aludni.

5 éve zongorázom.

1,5 évig vívtam, jelenleg röplabdázom.

Van 3 tesóm.

Minden nap minimum 1 órát zenét hallgatok.

Kedvenc előadóim közé tartozik Demi Lovato.

Nyolc éven keresztül ugyanabba a suliba járok és ott is folytatom.

Szemüveges vagyok.

Szeretek sokat olvasni.

10 válasz:

1. Hiszel a fiú-lány barátságban?

    Igen.

2. Miért kezdtél el blogolni?

    Letudjam írni a gondolataimat. 

3. Mi inspirál az írásban?

    A jelen.

4. Milyennek képzeled el a jövőt?

    Izgalmasnak.

5. Mivel harcolnál egy Zombi - Apokalipszisben?

    Mivel ilyen nem történhet meg, erre a kérdésre nem válaszolok.

6. Szeretsz olvasni?

    Nagyon.

7. Ha igen, mit olvastál legutoljára?

    CSI: Helyszínelők. A bérgyilkos éjszakája.

8. Mi a kedvenc állatod?

    Cica.

9. Mik a terveid a nyárra?

    Alvás, olvasás, írás, pihenés.

10. Tudsz sütni?

      Ezt-azt  megtudok csinálni.

10 kérdés:

1. Kedvenc előadód?

2. Miket szoktál nézni?

3. Miket szoktál hallgatni?

4. Voltál már külföldön?

5. Ültél már repülőn?

6. Milyen érzés, hogy vége a tanévnek?

7. Mit szoktál olvasni?

8. Mi a hobbid?

9. Szeretnél híres író lenni?

10. Mi az élet célod?

10 ember, akinek küldöm:

Fordulópont

Kertész Kinga Kritikák

Most csak ennyi, majd bővítem.

5. Fejezet - Csak érdekelt.

- Panni! - szólított meg Máté.

- Igen? – fordultam felé.

- Oda adnád a kenyeret is? – mosolygott szemtelenül.

- Bocs, de nem érek el odáig – grimaszoltam egyet és elkezdtem enni. Hallottam, ahogy nevetett egyet, felállt és elvette a kenyeret.

- Minden esetre te közelebb lettél volna – ült vissza.

Az ebédet most nem igazán tudtam élvezni, inkább gyorsan bekanalaztam az egészet és kimentem.

Visszamentem az osztályba, hogy összeszedjem a cuccaimat.

Amikor becsuktam az ajtót hallottam egy nagy puffanást. Két teremmel arrébb valaki összetört valamit, majd nagy nevetés követte.

A portán leadtam a kulcsot és haza indultam. Kint jó idő volt, kezdett beköszönteni a nyár. Busz helyett metróval mentem, azzal gyorsabban otthon vagyok. A nap további részben elmentem zongorára, ahol a tanár megint elkezdte, hogy nem akarom, hogy jól menjenek a darabok, pedig egy mű olyan, mint egy virág. Folyamatosan gondozni kell, míg a végén kinyílik és gyönyörű lesz…

Szombaton elmentünk vásárolni, vasárnap templomba mentünk és tanultam. Izgalmas egy hétvégém volt.

És most egy újabb hét kezdete. Reggel, megint álmosan kelek, olyan mintha tegnap is hétköznap lett volna.

A reggelit félkómásan fogyasztom el. Elindulásom után rögtön zenét hallgatok és elmerülök a gondolataiban.

A metrón szokás szerint sokan vannak és lökdösődnek a szabad helyekért. Hétfő révén majd’ leszakad a hátam, de állva kihúzom a pár megállót. Mára nem beszéltünk meg találkozót Zsófival, így a mozgólépcsők felé veszem az irányt. A sétáló utcákon végig megyek és megpillantok pár ismerős arcot, de úgy megyünk el egymás mellett, mintha soha nem találkoztunk volna.

Miután ma hétfő van, imával kezdjük a hetet, így 7:20-kor, azaz 10 perccel előbb felmehetünk a termekbe. Az aulában az alsós gyerekek szülei utolsó puszijukat adják a gyereküknek, miközben folyton ugyan azt mondják: „Légy jó.” „Tanítás után jövök!”

A terembe beérve látom, hogy Sophia a táskájából pakol ki. Attila az asztalon ülve a széket ütögeti. Zsombi és Peti zenélnek. Kinga, Réka és Rita egy csoportba verődve beszélgetnek, hozzájuk pedig Fanni csatlakozott és Krisz, meg Csabi. Ők egyel alattunk járnak.

- Szia! – köszönnek páran, mire visszaköszönök.

A padomnál látom, hogy Dávid már megérkezett, a cuccát már kipakolta.

- Szia! – jött oda Sophia.

- Szia! Mi újság? – mosolyogtam Sophiára.

- Semmi, veled?

- Semmi, nem igazán történt semmi a hétvégén.

Lassan megérkezett Barnabás és Virág is. Legutoljára meg Zsó.

- Emberek! Lefelé! – kiabált Kinga.

- Ne a fülembe, jó?? – simogatta a fülét Zoli.

- Nem tehetek róla, hogy folyamatosan a közelemben vagy, jó? – vágott vissza Kinga, azzal kiment a teremből. Fanni nevetgélve ment ki Krisszel és Csabival.

Kata és Máté valamit néztek még a matek könyvben, majd ők is kimentek. Utánuk rögtön mi mentünk. Virág, Zsó, Sophia és én.

A folyosón kilépve rögtön megláttam Dávidékat. Mármint, nem az osztálytársunkat. Már az Ő osztályuk egy része is kint volt. Mivel Ők gimisek külön imáznak. Nekem az elsőn van, neki a másodikon.

Az első emeleten is szép számmal voltak már kint. Az ötödikesek és hatodikosok már beálltak a helyükre. Most a hatodik bések csinálják az imát.

***

Már öt perce becsengettek, de még mindig nem jött a matek tanár.

- Talán beteg! – csillant fel Peti szeme.

- Hülye – nevetett Máté – ott volt az imánál.

Már épp megszólalt volna Dávid, amikor megjött Eszter tanárnő.

- Elnézést Drágaságaim, de megint rossz osztályba mentem - sietett a tanári asztalhoz. – Kérlek Andris, csukd be az ajtót.

A jelentés után mindenki helyet foglalt és megpróbált figyelni.

***

Kicsöngetés után még öt perccel tovább tartott az óra. Kövi biosz. Huuu. Gyorsan átnézem, bár felesleges, feleltetés úgy sem lesz.

Pontban 9:00-kor csöngettek a tanár meg félelmetesen pontosan érkezett. Helyet foglaltunk és lélegzet visszafojtva vártuk, mit fogunk csinálni. Végül folytattuk az anyagot, de nem igazán haladtunk, mivel hátráltattuk a tanárt a tűrhetetlen magatartásunkkal. Mosolyogtunk és bambán néztünk, amiért ránk szólt. Mindegy, azért kicsit haladtunk.

A föci jó hangulatban telt, mint mindig. Az óra már nagyban tartott, amikor kopogtak. Egyszerre fordultunk oda.

- Jöhet - kiabált bizonytalanul Andris és Peti.

És belépett… Dávid.

- Ez komoly? – kérdeztem magamban.

- Hová tegyem? – mutatott Dávid a laptopra.

- Panniék mögé – mutatott Bella tanárnő mögém.

Dávid csak félem nézett majd hanyagul oda lépett és letette.

- A többi része?

- Mindjárt hozzuk – ment ki a teremből.

- Többes számban? – ijedtem meg. De hangosan.

- Nyugi, nem valami jó nyelvtanból, biztos csak elrontotta – vigyorgott Zsó.

Na persze, elrontotta? Ő meg még két ember jött be. Márk és Áron.

- Köszönöm fiúk. Azt is oda hátra tegyétek.

Miután lepakoltak kivonultak a teremből. Kicsit sokkolódtam, ugyanis, amíg letették a cuccokat, hallottam, amint Dávid mond valamit.

- Remélem, megint jössz majd ebédelni.

Azt hittem összeesek.

- Hé, minden oké? – lökött meg Dávid, mármint az osztálytársam.

- Nem – ráztam meg a fejemet bambán.

Semmit nem fogtam fel, amit a tanár mondott.

- Mi történt? – fordult hátra Zsó óra végén.

- Szerintem Dávid mondott valamit.

- És?

- Nekem.

- Mit? – csillant fel a szeme.

- Hogy reméli, megint ebédelek.

- Aszta, és? Ebédelsz? – szerintem extázisba esett.

- Igen – hátráltam – nem fogom ott hagyni az ebédet, mert Dávid is ott lesz.

Pár órával később már az ebédlőhöz siettem. Mielőtt még valaki félre értené, nem azért siettem, hogy Dávidot láthassam, hanem, mert mindig gyorsan nagy sor lesz az ebédlő előtt és mivel még lesz, egy németem sietnem kell. Szerencsére Andris már rég leért, így ’ Bocsi, az osztálytársa vagyok.’ szöveggel beálltam „pár” ember elé, akik szúrós szemekkel jutalmaztak.

Mikor beengedtek elvettem a tálcát és beálltam a sorba. Mikor körbe néztem észrevettem Dávidékat, akik pont akkor ültek le az asztalukhoz.

- Na? Hova ülünk? – nézett körbe Kinga.

- Szerintem ott hátul lesz még annyi hely – mosolygott Rita.

Kata már előttem elindult hátra. Próbáltam elkerülni Dávidék tekintetét.

Most távolabb ültem le. Legalább is eredetileg.

- Panni arrébb ülnél kettővel, hogy Virág és Réka is ide férhessen? – nézett rám kutyaszemekkel Rita és Kinga.

- Muszáj? – néztem rájuk szenvedően. Ők csak bólogattam.

Nagy nehezen feltápászkodtam és leültem Dáviddal szemben…

- Szia! – köszönt.

- Hali… - remek ez az ebédszünet is jól fog eltelni.

- Panni nem akarod elérni, hogy nekünk is felpontozzák, a töri versenyünket? – kérdezte Dávid, az osztálytársam.

- Amennyiben igazságtalanul pontozták le, segíthetek, de nem hinném, hogy nálatok ilyen probléma állna fönn, mint nálam.

- Neked könnyű! Ott a nagymamád!

- Aki csak a helyesírási hibáimat javítja ki… - vigyorogtam rá.

- Mindegy, szóval, akkor nem segítesz?

- Igazságtalanul vonták le?

- Háát, nem, vagyis nem néztem utána, de…

- Igazságos volt – szólt közbe Kata.

- Honnan tudod? – hőkölt hátra.

- Mert rólatok van szó – fejeztem be. Ezen mindenki nevetett.

Az ebéd végül jól telt, már épp felálltam volna, amikor Dávid szólt.

- Ma hét órád van?

- Igen. Miért?

- Csak érdekelt – mosolygott.

4. Fejezet - Kipirosodott az arcom.

Hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, végül eszembe jutott valami értelmes. Hátat fordítottam és lementem a lépcsőn.

- Ne mondj semmit! - néztem féloldalasan Zsóra, akin láttam, hogy épp mondott volna valamit.

- Jó, jó – nevetett.

Az infó teremben a fiúk már nagyban gépeztek.

- Tanárnő lehet internetezni? - kérdezete Andris. Mondjuk nem tudom, miért, mert már facebook-ozott.

- Nem, csak, ha feladatokkkal végeztetek. Kérlek Dávid és Andris addig lépjetek ki.

- Rendben – válaszolták egyszerre és letették az ablakokat az asztalra.

Az utolsó pillanatban Réka, Kinga és Kata esett be az ajtón.

- Elnézést – surrantak a helyükre.

A feladatok megint az Exel táblázattal kapcsolatban voltak. Jövő héten még jegyet is kapunk rá. - Mit csinálsz? - nézett át a gépemre Virág, miután végeztem a feladatokkal.

- Csak Facebook, meg We Heart It. Te?

- Én képeket nézek, amit felteszek majd és valamelyiket pedig majd lerajzolom.

- Az jó – bólogattam. Virág visszafordult a géphez és nagyban ütögette a Google-ba, hogy "szép képek".

Az infó gyorsan eltelt én pedig vissza slisszoltam a terembe.

Zsófi Sophieval jött be nevetve.

- Ez már nevtséges – ült fel az asztalra Zsó.

- Mi? - próbáltam normális maradni, ő csak legyintett és elkezdett olvasni.

Sophiara néztem, aki azzal a tipikus nézéssel nézett.

- Mi az? - kérdeztem félve.

- Semmi – persze, ezt úgy mondta, hogy rögtön tudtam, valamit jelent.

- Csak? - próbálkoztam.

- Mi csak?

- Tudom, hogy valamire gondolsz – vigyorogtam.

- Jajj Panni, már mosolyogni sem lehet? - azzal element a helyére.

Álatalában ilyenkor ebédelni mennénk, de most az ofő megkért minket, hogy jöjjünk egy kicsit vissza.

Remélem az osztálykirándulásról lesz szó vagy a ballagásról.

Pár perc múlva belépett Ági néni, az osztályfőnökünk.

- Kérlek Titeket, hogy legyetek csendebbek, mert kevés az idő, de sok a megbeszélni való. Mindenki itt van?

- Nem. Zsombor már lement enni – szólalt meg Kinga.

- Remek. Na mindegy. Szóval jövő hét után érkezik a kislány Kanadából. Gondoltam valakire, hogy ki mellé üljön. Vagy Kinga vagy Kata.

- Kata – vágta rá mosolyogva Kinga.

- Köszi – mosolygott rá.

- Kata, jó? - kérdezte gyorsan Ági néni és közben kétszer az órájára nézett.

- Igen, persze – bólogatott gyorsan – és hová fogunk ülni?

- Peti majd átül Rita mellé. Most viszont megyek, mert nekem kell ebédeltetni, úgyhogy Zsombi feleslegesen ment le.

Nevettünk egy jót majd leindultunk.

Jó nagy tömeg fogadott.

Zsombi elől, mi hátul a hetedikesekkel.

Az a kiabálás, lökdösődés valami elképeszető.

Beletelt negyed órába mire bejutottunk az ebédlőbe.

És valami furcsa dolgot láttam meg. Dávid az ebédlőben. Ez nem is lett volna olyan nagy dolog, ha be lenne fizetve.

- Panni nem mész? - kérdezte Zsó.

- Dávid mit keres itt? - indultam el lassan.

- Mondjuk ide jár?

- Jaj, de az ebédlőbe? Nem hinném...

- Akkor eltévedt és szólj neki, hogy ne egye meg más ebédjét – nevetett és megelőzött. Én csak ott álltam végül ketten nekem jöttek és újból elindultam.

Beálltam a sorba, amikor Kata felém fordult.

- Héé Panni hová üljünk? - mosolygott.

- Ahol van hely és ...

- Rendben, szóval ahol van hely – vágott a szavamba és elindult Dávidék felé.

- Úristen – suttogtam.

- Baj van? - kérdezte Sophia.

- Az lesz – és elindultam az asztalok felé.

Persze a lányok úgy ültek le, hogy sréhen szembe ült velem Ő.

- Panni oda adnád a vizet? - kérte Kata.

- Igen – sajnos bal kéz felől volt,  kicsit messzebb, így fel kellett állnom.

Miközben elvettem Dávid elől a kancsót felnézett.

- Szia!

- Hali – és már el is mentem – Tessék – nyújtottam át Katának.

- Köszi – vigyorgott – ugye vissza köszöntél neki?

- Még szép – motyogtam.

Mire visszaültem a helyemre kipirosodott az arcom.

- Panni! - szólított meg...

3. Fejezet - … és felénk jött.

Végre elindultunk. Pont az Ő ajtójuk előtt haladtunk el, amikor elestem, mivel valakinek pont most kell a földön kicsúsztatni egy tornazsákot. Szerencsére olyan nagyot nem tanyáztam, viszont a tornazsákot felvettem. Még szép, hogy az Övé volt. Pont kijött az osztályból. Már majdnem megszólalt, amikor neki vágtam a zsákot.

- Ezt elejtetted, vagyis inkább dobtad – kicsit meglepődött, mi tagadás én is.

- Bocs, kicsit elszabadult a játék – nevetett.

- Itt minden… - motyogtam.

- Tessék? – lépett közelebb, volt egy kis hangzavar, és még egy zsák kirepült.

- Hé! Inkább nézzétek át a fizikát! – szólt be. Mielőtt visszaléphetett volna, gyorsan tovább siettem. Hallottam pár gyors léptet magam mögött, csak imádkozni tudok, hogy ne Dávid legyen. Szerencse, most nekem kedvez a soros.

- Csak nem Dáviddal láttalak beszélni? – vigyorgott Kinga.

- Öhhm, de kirepült egy tornazsák az osztályukból és majdnem elestem – meséltem.

- Hűű, és Ő kapott el vagy mi?

- Neem, az Ő tornazsákja volt. Kijött érte, hogy visszavigye, de amíg ’beszélgettünk’ kirepült még egy.

- Ez aztán a ’mozgalmas’ osztály – nevetett. Sophiával csak egymásra néztünk.  Két pislogás és már meg is beszéltük az esetet.

Zsófival a könyvtárban tudtuk megbeszélni a ’nagy’ estet.

- De jó volt vele beszélni, nem? – nézett rám nagy szemekkel.

- Ja, bár… szerinted, vissza fog térni a témára?

- Nem tudom, szépen otthagytad. Mikor visszanéztem épp rád nézett, biztos megkérdezte volna, még egyszer mit motyogtál.

Igazából én se nagyon tudom, miért mondtam, csak úgy ki kívánkozott belőlem.

A könyvtárban gyorsan végeztünk, remélem nem lesz kint a folyosón.

A lépcső tetejéről lehetett látni, hogy kint van valaki.

- Mondj valamit!

- Mi? – nézett furán Zsó – Jaa – esett le – Szóval emlékszel arra a videó klipre? Tegnap küldetem át. Jaden énekel és annyira cuki.

- Persze, meghallgattam. Kb. az első 20 másodpercet, de az nagyon jó volt – értettem vele egyet, mire meglökött.

- Héé, legalább a kamu videóról ne mondj ilyet – súgta sértetten.

- És a másik a klipp? Az sokkal jobb volt, abban is Jaden énekel – próbáltam kicsit nagyobb átéléssel. Már csak pár lépés és ott vagyunk. Huh, mély levegő, ki fúj. Tuti nem fogja megkérdezni. Annyira nem izgatja a dolog.

- És ami holnap fog kijönni? Tuti együtt nézzük meg először – örvendezett én meg nagyokat bólogattam, magamban pedig nagyokat sikoltoztam… Remélem, holnap nem jön ki új száma.

Nagy nehezen, de bejutottunk az osztályba.

- Ugye az is csak vicc volt, hogy holnap jön ki az új klipp? – kérdeztem félve.

- Igen.

- Huh.

- Mivel csak holnaphoz egy hétre – ugar-ugrált a helyére.

- Vele meg mi történt? – nézte furcsán Máté.

- Holnaphoz egy hétre fog kijönni az új Jaden videóklip.

- Húú, hát az tényleg nagyon fontos – mondta komoly fejjel, majd elröhögte magát.

A nyelvtan tanár bejött, leült, felállt aztán jobbnak látta, ha leül. 2 perec múlva írni kellett és felállt. Élmény az óra eleje.

- Attila!

- Mm?

- Talán, tessék?! – nézett rá szigorúan.

- MmTessék?

- Elemezd a mondatot! Orsi tegnap vásárolt.

- Mit csinált? Vásárolt. Mi…

- Nem így! A tanult módon.

- Jaa. Mit állapítunk meg? Vásárolt. Ki vásárolt? Orsi. Mikor vásárolt? Tegnap?

- Ezt most kérdezed?

- Nem, ezt kijelentem – válaszolta szemtelenül.

- Remek. Következő.

Ilyen hangulatban telt a nyelvtan. A föci elment, kaptam pluszokból egy ötöst.

- Megyünk sétálni? – lépett mellém Zsófi.

- Én inkább az osztályban maradok – pakoltam el a föci cuccot.

- Tudod mi a kövi óra?

- Mi? – néztem az óra rendre – Ahh, ne már…

- Héé! Infó! Nehogy itt szörnyülködni kezdj! A matekot jobban viseled – lökött meg, hogy majd’ leestem a székről.

- Te is tudod, hogy nem az infóval van a gondom.

- Persze, tudom – majd komoly fejjel rám nézett – szerintem is szörnyen lassú az iskolai internet – ezen már nekem is, muszáj volt nevetni.

- Jöttök? – kérdezte Sophia és Virág is már ott állt az ajtóban.

- Igen, induljunk – fogtam meg a flaskámat és a kis csokimat majd kimentem a folyosóra. Természetesen ott volt és… és felénk jött.